Londoni találmány: mesterséges levél

Share

Mesterséges levelet fejlesztett ki egy londoni diák

Víz és fény segítségével szén-dioxidból oxigént termel egy londoni diák által újonnan kifejlesztett mesterséges levél.

A levél a természetes selyem fehérjéiből épül fel, ebbe helyezték el a növényi fotoszintézist végző sejtszervecskéket, az úgynevezett kloroplasztiszokat. Azért éppen a selyemszálakat választották alapanyagul, mert ezek nagyon jól stabilizálják a molekulákat.
Silk-Leaf-by-Julian-Melchiorri_dezeen_01_644 

Julian Melchiorri, a londoni Royal College of Art hallgatója az amerikai Tufts Egyetem selyemlaboratóriumával együttműködésben fejlesztette ki a mesterséges levelet, amely szerinte akár a hosszú távú űrutazásokban is jól alkalmazható, hiszen az oxigéntermelésben helyettesítheti a zéró gravitációban nem növekedő növényeket.
 

A “selyemlevél” (Silk Leaf) azonban a Földön is jól használható. Mutatós lámpabura válhat például belőle, amely oxigénnel is dúsítja a levegőt, de nagyobb léptékben is alkalmazható: akár épületek homlokzatára vagy szellőztetőrendszerekbe is telepíthető egyfajta szűrőként, amely frissíti a beáramló levegőt.

Silk-Leaf-by-Julian-Melchiorri_dezeen_03_644

         

Share

About The Author

A kulfoldimunka.co.uk a külföldi munkavállalásra, széleskörű információk és munkáltatói hirdetések közzétételére szakosodott portál, valamint a Külföldi Munka c. országos havilap (alapítva 2004) kiadója. Beszámolunk minden hírről, újdonságról, munkáltatók által feladott hirdetéseket közlünk, valamint a magyarok külföldi munkavállalásával kapcsolatos beszámolókat közlünk azoktól, akik már kint dolgoznak, dolgoztak vagy dolgozni fognak. Hasznos és lényegre törő információkat is nyújtunk azoknak, akik még csak most tervezik a külföldi karriert és közöljük a munkáltatók által feladott hirdetéseket is melyekben megtalálható a munkahelyek közvetlen elérhetősége, így a jelentkezéshez nem kell közvetítő.

Related posts

Leave a Reply