Németországban a minimálbér a feketegazdaság terjedésével jár

Share

Berlin, 2015. május 28., csütörtök – Németországban az év elején bevezetett minimálbér miatt növekedik a feketegazdaság egy csütörtökön ismertetett kutatás szerint.

A linzi Johannes Kepler egyetem kutatása alapján az év végéig 30 ezerrel 7,8 millióra emelkedik a feketén foglalkoztatott munkavállalók száma, a feketegazdaság nagysága pedig 2009 óta először növekedik, 1,5 milliárd euróval 339,6 milliárd euróra.

Az illegálisan foglalkoztatott munkavállalók nem csak a feketegazdaságban dolgoznak. Olyan alkalmazottakról van szó, akik a legális munkájuk végeztével, vagy hétvégén vállalnak feketemunkát – mondta a kérdőíves felméréseken és az első negyedév gazdasági adatain alapuló előrejelzés összeállítását irányító kutató, Friedrich Schneider. Kiemelte, hogy a minimálbér miatt ugyan a feketegazdaság hat év után először, a feketén foglalkoztatottak száma pedig több mint tíz éve először növekedik, de a változás mérsékelt, és a minimálbérnek kedvező hatásai is vannak.

A feketegazdaság terjedését idézi elő, hogy a minimálbér miatt számos munka költségesebbé válik – főleg a szolgáltató szektorban és a mezőgazdaságban -, ugyanakkor mivel a gazdaság fellendülő ágban van, sokan találnak munkát a legális piacon, és így csökken a feketemunka felé terelő hatás – magyarázta Schneider az n-tv hírtelevízió hírportáljának beszámolója szerint.

Ráadásul a minimálbér is hozzájárul a fellendüléshez. Különösen a volt NDK területén és a kevésbé fejlett nyugati régiókban, például Schleswig-Holsteinben a minimálbér révén sok embernek emelkedik a jövedelme, és a pluszpénzt jórészt el is költik, aminek révén tovább élénkül a fogyasztás, és nő az állam adóbevétele – tette hozzá a kutató.

A minimálbér akár jóval nagyobb károkat is okozhatott volna, ha nem óránkénti bruttó 8,5 euróban (2600 forint) határozták volna meg, hanem például 10 euróban. Ebben az esetben a feketegazdaság az idén 4 és 6 milliárd euró közötti mértékben növekedne az idén. Ugyanakkor a negatív hatásokat akár ki is lehetett volna küszöbölni, ha a térségi eltérésekhez igazodó, regionálisan differenciált minimálbérrendszert vezettek volna be – mondta Friedrich Schneider.

Voestalpine steelworks in Linz

         

Share

About The Author

A kulfoldimunka.co.uk a külföldi munkavállalásra, széleskörű információk és munkáltatói hirdetések közzétételére szakosodott portál, valamint a Külföldi Munka c. országos havilap (alapítva 2004) kiadója. Beszámolunk minden hírről, újdonságról, munkáltatók által feladott hirdetéseket közlünk, valamint a magyarok külföldi munkavállalásával kapcsolatos beszámolókat közlünk azoktól, akik már kint dolgoznak, dolgoztak vagy dolgozni fognak. Hasznos és lényegre törő információkat is nyújtunk azoknak, akik még csak most tervezik a külföldi karriert és közöljük a munkáltatók által feladott hirdetéseket is melyekben megtalálható a munkahelyek közvetlen elérhetősége, így a jelentkezéshez nem kell közvetítő.

Related posts

Leave a Reply